Taktikai remeklés és dobogó a hegyekben

Mátrai kihívás – Gyöngyös

Gyöngyösről rajtolt el a 73 km-es megmérettetés, ahol a mezőny nem kapott sok időt a hangolódásra: rögtön az első 11 kilométeren 600 méternyi szintkülönbség várt a versenyzőkre. Az oldal- és szembeszél alaposan megnehezítette a dolgunkat, így a Mátrafüredig tartó, csalóka emelkedőkön még kivárt a mezőny – utána viszont beindult az igazi hegyi háború.

Férfiak: Kontroll a hegyen, száguldás lefelé

Versenyzőink az előzetesen megbeszélt taktikát az utolsó részletig betartva, egymást segítve versenyeztek:

  • Iram és védelem a hegyen: Mátrafüred után brutális, 4,8–5 W/kg közötti tempó indult az élen. Bende folyamatosan elöl mozogva kontrollálta a futamot, hogy fedezze és a bolyban tartsa Áront a 2-3 komolyabb támadás során. A kíméletlen emelkedő megrostálta a 165 fős mezőnyt: mindössze 35-40 versenyző érte el együtt Mátraházát, ahol Bende az élben, Áron pedig magabiztosan a csoport közepén fordult.
  • Döntő lejtmenet és szökés: A következő 10 kilométeres, rendkívül technikás lejtmenetben robbantottunk. A fiúk gyorsan az élre álltak, és egy szélvészgyors leereszkedéssel egy 9 fős élbolyt szakítottak el. Mire leértek, már több mint 30 másodperces előnyt építettek ki az üldözőkkel szemben.
  • Összedolgozás és a finálé: A szökés tagjai jól összedolgoztak, Bende és Áron is derekasan kivette a részét a tempóból, hogy ne engedjék vissza a főmezőnyt. Az utolsó 3 kilométer emelkedőjén a létszámfölényben lévő ATUS csapata támadást indított, de Áron – a kerekén Bendével – bravúrosan összezárta a rést. A cél előtt bő egy kilométerrel érkező végső lószra már csak négyen tudtak reagálni, köztük Bende. A hajrában egy korán megnyitott, hosszú sprint után végül a dobogón zárt.

Eredményeink:

  • Pusztai Bendegúz: Abszolút 3. hely 🥉 | Kategória 2. hely 🥈
  • Áron: Abszolút 9. hely | Kategória 4. hely

Összegzés

Taktikailag és fizikálisan is hibátlan napot zártak a fiúk. Külön öröm látni, hogy az előre eltervezett csapatmunka a valóságban is pontosan úgy működött, ahogyan megbeszéltük: együtt szöktek el, kontrollálták az eseményeket, és megérdemelten hozták el az élmezőnyös eredményeket. Szép volt, srácok!